Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Versek		2012.04.14. 09:01
KIM DE GJU: ÜDVÖZLET Kardos László fordítása Észak felé úszik a felhő, Gomolyogva, lobogva, égve, Észak felé a gondolat A gondtalan, kék messzeségbe. Neked küldöm ma, messze Észak, Köszöntő, forró vágyamat, Téged köszöntsön ritmusom, ki Nagy Oroszország napja vagy. Nagy Sztálin, téged üdvözöllek, S üdvözlöm ragyogó neved Zenéjében saját jövőmet, Minden boldog reményemet. Mert te vezettél, nagy vezérünk, Ezernyi diadalon át, S te küldöd a világba szerte A lenini szó sugarát. S nem óvsz-e minket jó apánkként, Ha űz a balsors és nyomor? Nem te vagy-é, aki a népnek Békét, szabadságot hozol? Nem torlod-é meg minden tájon A kapzsi és gaz urakat, A hitvány bűnök felfedője S kemény bírája nem te vagy? Országunk felszabadítottad, Te nagy tanító, nagy vezér, És népünk büszke lobogóját Szabadon lengeti a szél. Halódva élt a nép e földön, De fölemelte hős kezed, S most zöld élet hulláma torlik A koreai kő felett. Ahova pillantásod hullott, A rétek kivirultak ott, A búzának bőséggel vittek Vizet a hegyipatakok. Magasztos neved áhítattal Ejti ki - s nem csak itt - a nép, De jobbra, balra, mindenütt, Az egész földön szerteszét. A jogért vívott háborúban Őrséget állunk, nagy vezér. S forró szivünkben hajnalonta Nagy igazságod napja kél. Bízón vigyázunk itt a vártán - A szabad népek sora, mint Bolygók a fényes nap körül, Körötted, Sztálin, úgy kering. Észak felé úszik a felhő, Gomolyogva, lobogva, égve, Észak felé a gondolat, A gondtalan, kék messzeségbe. Neked küldöm ma, messze Észak, Köszöntő, forró vágyamat, Téged köszöntsön ritmusom, ki Nagy Oroszország napja vagy!   TE GI CSEN: HINTÁK Kardos László fordítása A májusi parton, A zöld-himü marton, Hol a fűzek ezüstje A rétre hajolt, - Hintáznak a lányok És úszik utánok A hajuk s a hintát Lendíti a A hold. A fürge leánykák, Mint friss madarak Szállnak a kékszín Mennyek alatt. Egy lendület S alattuk a tengeri hab; Uj lendület - S a hegyek szállanak. Zöldek És magasak ... S egy harmadik... A hinta fellebeg S fejük felett Sürüdő fellegek. Mily gyönge pír ég arcodon, Mosolyod is oly gyönge, halk! Hogy nézed ezt a mennyei Ragyogást? Mért vagy oly zavart? Szemed csodája Mit keres A felleges égben? Miért merül el Oly lázasan A messzeségben? Felhők mögött, Lejtők mögött, A tejfehér ködök Mögött Áll Észak-Korea Fővárosa Phenján. És ott, Uj Korea felett Szabad világ zászlói lengenek, Phenjánban megnyilt már a népnek Az egyetem. S tanulnak a béreslegények, Kik nem tanultak sohasem ... Tanul a béres, kit a multak Errefelé csak így szapultak: "Kódis marad ez, mindhiába, Szürke göröngy a pocsolyába, Ebbül bizony semmise válik, Béreslegény lesz Mindhalálig..."   LU HU EN: TAVASZ Kardos László fordítása A természet tréfája néhány Meleg napot hozott nekünk - A hó a rétről tovatünt, Tavaszi szellő szállt a kerten, S ma ujra serken Az északi szél, Zimankós nap homálya kél, Havaz, És mintha meghátrálna a Tavasz. De a tavasz az csak tavasz. Jő, mert jönnie kell. S bármerre is bolyonganál, Nyomodra lel - És látod őt: Kékellő parti bokron lebegőt, alkonyok bíborában remegőt, Az esti égboltot karolja át, Ott buvik mindenütt, érezni lágy Suhanó illatát. A tavasz... Olyan a tavasz, Akár egy támadás. A taktikája háborús: Két lépés visszavonulás - Begyüjti tartalékait, Vár, míg latyakos lesz az út, S az ellenségre új erővel Zuhogva zúg. A természet törvénye él, S a tavasz szüntelen Harcok sorában támad és Győz is a zord telen. A Történet vas lépte is Dübögve-döngve harsog át, S nem tartóztatja senki föl Az Ember tavaszát.

Az irodalomról	Seu Ring-hai	2012.04.09. 22:28
A  250.000 km.2 kiterjedésű, kedvező földrajzi alakulatú és klímájú Korea elsősorban földmivelő ország. 25 milliónyi lakossága egy igen zengzetes nyelvet beszél, melynek semmi hasonlatossága a kínai vagy japán nyelvekkel. A kinai befolyás Korea politikai és szociális fejlődésében hatalmas szerepet játszik. S hatalmas volt az a hatás is, amit, a kinai írás bevezetése Korea kulturális fejlődésére tett. A Kr. utáni 15. század elejéig Koreának nem volt nemzeti irodalma, a kinai irodalom volt az egyedüli az országban. Ez az irodalom azonban 20 évszázados virágzása után, a Kr. utáni 15. század elején lassu, de biztos agoniába kezdett. Ennek két oka is volt: Először: a kinai irodalom nem tudott gyökeret verni csak a kiváltságos és polgári osztályban. A nép lelkébe, mely az ország igazi lelke volt, sohsem tudott behatolni. A kínai irodalom túl nehéz is volt ahhoz, hogysem népszerűvé lehetett volna; hisz legalább 10 évre van szükség, amig valahogy is az írás-olvasás elsajátithaltó. Hogy szentelhetitek volna hát a proletár-osztály gyermekei ennyi időt reá! Azután, volt Koreának a 15. század elején egy igen jó és népszerű királya: Sai-Jong. Sai-Jong a koreai utolsó dinasztiának, a Li-dinasztiának volt a negyedik tagja. Ő maga kiváló zenész- s tudósa a kinai irodalomnak. Trónra lépése óta szomorúan hangoztatta, környezetének: „Megengedhetetlen és nagyon megalázó, hogy egy olyan szép és önálló nyelvnek, mint a miénk ne legyen saját abécéje és kénytelen legyen idegent használni. Különben a kinai betük nehezek is ahhoz, hogy népszerűvé válhassanak. Népem jó része nem, is érti meg a kormány által kiadott utasításokat és határozatokat... Innen van népem borongós, sötét élete. Föltétlen szükségünk van népszerű nemzeti abécére.” És Sai-Jong nekilátott e nemzeti abécé megteremtéséhez, nem hallgatva a még mindig kinai-imádó koreaiak ellenvetésére, akik be akarták neki bizonyítani, hogy terve nem egyéb utópiánál. 3 évi buzgó tanulmányozás után oly bámulatos, fonetikus ábécét sikerült összeállítania, amely némely ma élő nyugati nyelvész szerint a világ egyik leggazdagabb ábécéje volna. Ez az új ábécé 28 jelből állt, 11 magán- és 17 mássalhangzóból. De Sai-Jong mégsem adta mindjárt át a népnek, hanem összegyüjtötte palotájába országa legnagyobb tudósait, hogy az eddigi eredményt vita, tárgyává téve, még inkább tökéletesítse. Ez ujabb három évig tartott. Végül 1446 Kr.u. Sai-Jong hivatalosan közzéteszi az új nemzeti ábécét. Egyik szerencsés tulajdonsága ennek az új ábécének, hogy rendkívül könnyü módon sajátítható el. Egy óra elegendő a megtanulására! Ez volt éppen az egyik oka a kinai irodalmárok megvetésének. Mindazonáltal a nemzeti ábécé népszerűsödése rendkívüli gyorsasággal terjedt a nép körében. Ez időtől fogva már két irodalom van Koreában: a kínai, az arisztokrácia és a. polgári osztály irodalma, mig a másik, a koreai nép és proletáriátusé. Nemsokára ezután megjelennek koreai fordításban az. eddig kinai nyelven írt regények és mondák, amelyek erősen elősegítik a nemzeti írás gyors népszerüsödését. Alig félszázaddal a nemzeti írás megteremtése után már több kiváló érdekességű regényt látunk megjelenni koreai nyelven, így pl. a „Tavasz illata” s a „Sim Tsun” ciműeket és még másokat. Ezek voltak az első maradandó alkotásai az igazi koreai irodalomnak. De Sai-Jong király halála után, utódai hamar elfeledték elődjük törekvéseit. A kinai irodalom továbbra is megmaradt hivatalos irodalomnak, míg a koreai irodalom, az, arisztokrácia és a polgárság által megvetve, csupán a nép körében terjedt, ahol nélkülözhetetlenné válván a mindennapi életben, mind virágzóbbá lesz és mélyebb gyökeret ver. A nép szórakoztatói, hogy az „író” szót ne használjuk, kis elbeszéléseket komponáltak, amivel a parasztokat mulattatták a hosszú téli estéken. A koreai irodalom, miután a nép lelkében gyökerezett, lassan, de feltartózhatatlanul elterjedt az egész országban. 4 évszázad telt el a koreai irodalom megszületése óta s egy küzködéssel teli gyermekkor után, amelyet a nép körében a parasztok, egyszerű mesterkéletlen emberek között töltött el s amire büszke is, — most már erős, aktiv, tapasztalatokban gazdag emberré lett, aki már tud a jogával élni és tud a nép akaratának az egész ország előtt respektust teremteni. A múlt század politikai eseményei végül teljesen felébresztették a koreaiak nemzeti öntudatát. A minden idegen elem ellen irányuló félelmetes reakció önkénytelenül is egy nemzeti irodalmi mozgalmat váltott ki. Az új és modern intellektuelek, egy nagy koreai tudós, Jon Shi-Kiun vezetése mellett, koreai iskolát létesítenek és élére állanak a mozgalomnak. Rövidesen megjelenik az első tanulmány a koreai nyelvről „A nyelv hangzói” cimen, amely egy koreai nyelvtan, megszületésének a kezdetét jelenti. A koreai nyelvtudósok egyik legelső fontosabb ténykedése volt az ábécé, néhány fölösleges jelének az eltörlése, amely így ezentúl 10 magán és 14 mássalhangzóból állt. A koreai ábécé tehát az eddigi 28 betű helyett csak 24 betűt ismer. Ara ujságok és folyóiratok, a koreai irodalom mellett csináltak propagandát. A kinai irodalom hivei megfélemlítve és letiporva az új mozgalom által eltüntek. Husz év óta egy új és bátor irógeneráció nőtt fel. Könyveket, különösen regényeket adnak ki, akik közül legkiválóbbak Chai-Vam-Sun, filozófus-történetíró, Lee Kwang-Su, regényíró, nagyszerű megfigyelő és lélekbuvár. Tiszta és erőteljes stílusu, világos és bátorhangú könyveikben, amelyeket e husz év alatt írtak az igazság és emberiesség mellett emelik fel szavukat és honfitársaikat lázadásra buzdítják elnyomóikkal szemben. A szentimentálisabbak hazafias költeményeket is írnak, amelynek irodalmi értékét egyhangulag elismerik. De ott van Japán, Korea vad elnyomója! Kitünően érti hogyan kell elnyomni minden koreai mozgalmat, vagy még pontosabban: hogyan kell megfojtani Koreát. A koreai intellektuelek hihetetlen elnyomásnak vannak kitéve. Minden írásuk a legcinikusabb japán cenzurának van alávetve! Mégis minden lehető alkalmat felhasználnak, hogy a nemzeti felszabadítás eszméjét és kivitelét proklamálhassák. A forradalmi írók egy csoportja me

Hvang Szunvon DARVAK részlet		2012.04.09. 22:26
A 38. szélességi foktól északra fekvő falucska a végtelenbe nyúló őszi égbolt alatt teljesen kihaltnak tűnt. A gazdátlan házak udvarán egyik dísztök a másikba kapaszkodva lengett a szélben. Váratlanul egy öreg jött elő, pipáját a háta mögé rejtve. Aztán riadt arcú gyerekek, akik szokás szerint elfutottak és csak a távolból figyelték, mi történik. Amúgy a falu házain nemigen látszódtak a háborús pusztítás nyomai. Szongszam mégis érezte, hogy ez már nem az a falu, ahol megszületett és felnőtt. Megállt a hegy lábát övező gesztenyéskertnél. Sokszor volt fenn ezeken a fákon annak idején. Mintha a távolból ma is hallaná a bibircsókos arcú öregapó kiabálását: "Azok a bitang kölykök megint lopják a másét!" A bibircsókos arcú bácsi bizonyára meghalt már azóta; az útközben látott néhány öreg között hiába kereste. Megérintette az egyik fát és egy pillanatra felnézett a kék égre. A szelídgesztenyék a tüskés burokból kihasadva úgy potyogtak a földre , hogy az ágak meg se rezdültek. Az Ideiglenes Közrendvédelmi Hivatal előtt egy szorosan megkötözött fiatal férfit pillantott meg. Úgy rémlett, korábban nem látta a faluban; odament, hogy közelebbről is megnézze. Visszahőkölt a meglepetéstől. Gyerekkori legjobb barátja, Tokcse volt . Az egyik rendőrtől megkérdezte, mi történt. Azt a választ kapta, hogy az illető személy a helyi parasztszövetség elnökhelyettese volt, otthon bújkált, nemrég sikerült elfogniuk. Szongszam leült az udvaron és rágyújtott. Úgy döntöttek, hogy a foglyot bekísérik Csongdanba. Az egyik fiatal közrendvédelmist jelölték ki a feladatra. Szongszam a tövig szívott cigarettával meggyújtott egy másikat. - Majd én elviszem a fickót - mondta. Tokcse elfordította a fejét és nem is próbált a másikra nézni. Elhagyták a falu utolsó házát is. Szongszam egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Nem érezte a dohányfüst ízét. Csak szívta gépiesen, aztán fújta kifelé. Hirtelen arra gondolt, Tokcse is kívánhatja a cigarettát. Emlékezett rá, hogy gyerekkorukban a kerítés mögé bújva töklevelekből sodortak maguknak szívnivalót és annak a füstjét eregették. De kínálhat-e cigarettával olyasvalakit, aki ilyen mélyre süllyedt? Annak idején sűrűn jártak a bibircsókos öreg kertjébe, hogy gesztenyét szerezzenek. Egyszer, amikor Szongszam volt a soros, hogy felmásszon, hirtelen felhangzott az öreg kiabálása. A fiú villámgyorsan csúszni kezdett lefelé, aztán ugrott is egy jókorát, s ezenközben tüskék fúródtak az ülepébe. De nem volt mit tenni, futniuk kellett. Amikor már elég messzire értek, és az öregúr is lemaradt, akkor mutatta meg a fenekét Tokcsének. Rettentően fájt, amikor az húzogatta kifelé a tüskéket. Még könnyezett is. Utána viszont nagyon jólesett, hogy Tokcse megosztotta vele a saját gesztenyéit. Szongszam elnyomta a cigarettát. Eltökélte, hogy addig nem gyújt rá, amíg a fogollyal van. A hegygerincre vezető úthoz értek. Errefelé is gyakran jártak Tokcsével füvet szedni, egészen 1943-ig , amikor is Szongszamék családja a 38. szélességi foktól délre fekvő Csonthe környékére költözött. Szongszamból valósággal kirobbant az elfojtott indulat: - Te gazember! Hány embert öltél meg eddig? Tokcse éppen csak rápillantott, aztán elfordította a fejét megint. - Gazember! Hány embert öltél meg? A másik ismét ránézett, most már hosszabb ideig. Szeme tágra nyíltan, nedvesen csillogott, borotválatlan ajka remegett. - Miért? Te talán ebben jeleskedtél? - kérdezte. A gazember! Szongszam mellében mintha felszakadt volna valami. Ami eddig ott lefojtva volt, most szabadon kitörhetett. - Mi keresnivalója van az elnökhelyettesnek mostanság errefelé? Miért nem menekültél el? Valami feladatot kaptál és azért rejtőztél el? Tokcse hallgatott. - Ne hazudj! Milyen titkos megbízatással bújkáltál?! A fogoly csaklépdelt tovább egy szó nélkül. A nyavalyást biztos emészti belül a lelkifurdallás. Szeretne a szemébe nézni, de az már megint elfordult. Szongszam a derekára csatolt pisztolytáskához kapott: - Hiába is magyarázkodnál! Kivégzőosztag vár odaát. Bánd meg a bűneidet, amíg lehet! Tokcse, még mindig kerülve a tekintetét,beszélni kezdett: - Nem akarok én magyarázkodni. A legszegényebb család vót a mienk, de én magam elöl jártam a munkában mindég, oszt így megtettek elnökhelyettesnek. Ha ez halálos bűn, nincs mit tenni, de én régen is az vótam, ma is az vagyok: fődet túró paraszt, csak ehhez értek - aztán egy pillanatnyi szünet után: -Édesapám betegen fekszik otthon. Már hatodik hónapja. A nincstelen, gyorsan öregedő özvegyembernek a fia volt az egyetlen vagyona. Már hat évvel ezelőtt is görnyedt volt a háta, az arca pedig májfoltos. - Megnősültél? Rövid csend után: - Meg. - Kit vettél el? - A Tökmagot. - Te jó ég! A Tökmagot. Akit azzal ugrattak, hogy csak a föld mentén növekedik, az ég felé egy szemernyit se, merthogy a magánakvaló, aprócska nőszemély ráadásul még kövér is volt. Ő és Tokcse ki nem állhatták, ha csak lehetett, csúfolták, megríkatták. Nahát, most meg Tokcse felesége. - Hány gyereketek van? - Őszre várjuk az elsőt. Szongszam alig tudta visszafojtani a nevetését. Hogy ő most azt kérdi, hány gyerekük van, és ő meg azt feleli, hogy őszre várják az elsőt. Hogy a Tökmag piciny hasában egy új élet növekedik. De észbekapott, hogy körülmények nem engedik meg a vidámkodást, másra terelte a szót: - Mindenképpen furcsa, hogy itt maradtál, hogy nem menekültél el! - Én is el akartam menni.Azt mondták, ha a déliek ideérnek, azok minden férfit megölnek, ezért aztán a tizenhét és negyven közötti férfiakat erőnek erejével rábírták, hogy tartsanak velük északra. Világos, hogy nekem mindenképpen menekülnöm kellett vóna akár úgy is, hogy apámat a hátamon cipelem. De apám azt mondta: nem! Hova mehet a paraszt a fődjéről, amit megszántott, ahol elvetett? Apám itt a faluban élte le az életét, és már csak én maradtam meg neki. A legkevesebb, amit még megtehetek érte, hogy én fogom le a szemét, amikor meghal. Tényleg, mi lehet rosszabb egy paraszt számára, mint otthagyni a fődet és elfutni... Szongszam múlt év júliusában menekült el. Éjszaka suttogta el apjának, hogy szökni akar. Az ő apja is ugyanazt mondta akkor: a paraszt nem hagyhatja el a földjét, hová is futhatna? Végül egyedül ment el. Idegen utakon és falvakon át bújdokolva állandóan csak az járt a fejében: mi lehet a gazdasággal, öreg szüleivel, a feleségével, a gyerekeivel? Szerencsére nem esett bajuk, sértetlenül megúszták. Felértek a gerincre. Most Szongszam volt az, aki kerülte a másik tekintetét. Az őszi nap meredeken tűzött a tarkójára. Az ilyen idő, mint a mai, kiválóan alkalmas a cséplésre - gondolta. Amikor a hegylábhoz értek, Szongszam léptei lelassultak, végül megállt. Amott a mező közepén, mintha fehér ruhás öregek köszöntgetnék egymást, egy csapat darumadár hajladozott. A 38. szélességi fok mentén jártak épp. Ott, ahol embernek nyoma sem volt, a darvak háborítatlanul élték mindennapjaikat. Olyan tizenkét évesek lehettek,amikor titokban, hogy a felnőttek ne lássák, hurokcsapdát állítottak, és azzal egy darvat sikerült fogniuk. Termetes madár volt, homlokán egy piros folttal. Szalmahánccsal kikötötték egy fához, aztán a szárnyait is lekötözték. Naponta kijártak hozzá, különféle játékokkal gyötörték szegényt, még lovagolni is próbáltak rajta. Egyik nap a felnőttek különös dolgot kezdtek beszélni: idegen úr érkezett Szöulból, hogy darvakra vadásszon. Állítólag még a főkormányzóság engedélyét is beszerezte, valami múzeumnak kell a kitömött madár. A két fiú egyenest a mezőre rohant. Már nem érdekelte őket, hogy a felnőttek rájönnek a titokra és kikapnak miatt

A költészetről	Gil-Won Lee	2012.04.09. 22:24
A hangul keletkezése, koreai reneszánsz Még manapság is rengeteg nyelven beszélünk a földön, bár számuk a kutatásoktól függően változik. A XIX. században, mikor a nyelvek kutatása megkezdődött, nagyjából 5800 – 7000-re lehetett becsülni a világ nyelveit. Azonban a XX. századra ez a szám 2500-ra csökkent a „bekebelező” világnyelveknek – mint például az angol és a spanyol –  köszönhetően. Közülük is csak mintegy 600 van általánosan használatban. Mi több, ezek közül is mindössze 60 nyelvnek van megfelelő írásbelisége. Valószínűsíthető, hogy a saját írásbeliséggel nem rendelkező nyelvek egy évszázadon belül el fognak tűnni. A legtöbb írással rendelkező nyelv jelei hieroglifikus karakterekre épülnek.     A hangul, a koreai ábécé, azonban nem hieroglifikus elemekből áll, mint a kínai írás, hanem fonetikus karakterekből, melyek a hangzásra épülnek: fonetikusan kiejtve úgy fejezik ki a szavakat, ahogy hangzanak. A hangult Nagy Sejong király alkotta, aki a Joseon dinasztia negyedik királya volt. Nagy Sejong király (1397-1450) 1418-ban foglalta el a trónt. Megalapított egy tudományos intézményt, a Jip-hyeon-jeont 1420-ban, hogy ott különféle kutatásokat végezzenek, és tegyék azokat közzé. Nemcsak az irodalmat támogatta, de a művészetek egyéb ágait is, így a zenét és a képzőművészetet; összekapcsolta a zenei jegyeket a klasszikus koreai zenével, és így tovább. A hangul-t szintén a Jip-hyeon-jeon-ban alakították ki. Ez egyike volt Nagy Sejong király legnagyobb eredményeinek. Tekintve, hogy Nagy Sejong király az 1400-as években tevékenykedett, vagyis a nyugati újjászületéssel egy időben, nevezhetjük ezt az időszakot koreai reneszánsznak. A hangul kiáltványának bevezetőjében, a Hun-min-jeonk-eum-ban ezt olvashatjuk: „Amennyire különbözik a koreai nyelv a kínai nyelvektől, olyannyira kevés az egyezés a nyelven belül is. Így népünk alig tudja megértetni magát, noha lenne mondanivalója. Megszánván őket, huszonnyolc betűt alkottam számukra, hogy elsajátítva azokat könnyedén használhassák mindennap.” A Hun-min-jeonk-eum bevezetője világosan kijelenti: „Akár állati hangokat is ki lehet velük fejezni, ha gyakorlatot szerzünk a használatában.” Milyen csodálatos alkotás hát ez! A magánhangzókat és a mássalhangzókat egybevéve a huszonnyolc betű a következő: Kezdő fonémák (mássalhangzók): ㄱ ㄴ ㄷ ㄹ ㅁ ㅂ ㅅ ㅇ ó ㅈ ㅋ ㅌ ㅍ ㅊ ㆆ ㅎ ㅿ Középső fonémák (magánhangzók): ㅏㅡㅣㅗㆍㅜㅓㅛㅑㅠㅕ Végző fonémák (mássalhangzók, a kezdő hangokon kívül): ㄱ ㅇ ㄷ ㄴ ㅂ ㅁ ㅅ ㄹ A mássalhangzók formája a nyelv és az ajkak állását utánozza, amint kiejtjük a fő mássalhangzót. Az ábécé három jele (ㆍㅣㅡ) az a három alapbetű, melyekből az összes magánhangzó épül, s jelentésük az ég, az emberek és a föld: a pont jelenti az eget, a függőleges vonal az emberiséget, a vízszintes vonal pedig a földet. Az összes magánhangzó jele e három alapformának a kombinációja. A hangul ezt a huszonnyolc betűt kombinálja. Négy betű (ㆆㅿóㆍ) viszont már nem használatos. Az, hogy Korea internetes nagyhatalom lett, nem kis mértékben a hangul egyszerű szerkezetének köszönhető. Olyan könnyű és kényelmes, hogy néhány kutató rácsodálkozik: „Nagy Sejong király talán megsejtette az információs technológiák világát hatszáz évvel ezelőtt.”

A koreai költészet kezdetei		2012.04.09. 22:23
A koreai költészet kezdetei   A középkorban a legtöbb országot Ázsiában is, az európai államokhoz hasonlóan, katonai erővel kormányozták; Koreát ellenben ebben az időben civil hivatalnokok irányították. Aki miniszter akart lenni, annak át kellett mennie az állami vizsgán, melyben egy megadott címre kellett verset költeni. Aki jól meg tudta írni a verset, kormányzati hivatalnok lehetett. Megbecsülték azt, aki jó verseket tudott írni, mert az rátermett a kutatásra, és ugyanakkor mélyen elkötelezett az ország vagy az élet iránt. Ez a rendszer a Joseon dinasztia több mint ötszáz évén át működött. Ennek megfelelően az irodalom elkerülhetetlenül előfeltétele lett annak, hogy valaki a nemzet vezetője lehessen. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a koreai irodalom a virágkorát élte ötszáz évvel ezelőtt. A hangul létrehozásának köszönhetően az irodalom, melyet addig csupán a kínai írásjeleket használó, magasabb társadalmi osztályba tartozó emberek élveztek, elterjedhetett a köznép körében is. Nagyon sok népszerű regény, mint a Chun-hyang története vagy a Hong Gil-dong története, elkezdte bírálni a közembereket, gúnyolni a társadalmat, vagy felvilágosítani az embereket. Elkezdett terjedni a shijo, egy hagyományos koreai költészeti forma, mely három sorból áll. Kínai jelekkel írt verseket is hangulra fordítottak. A költészet, mely a nemesi rétegekből indult, vezető szerepet kezdett játszani az irodalomban, hogy felvilágosítsa az embereket. Íme, egy példa a shijo-ra:   Yang Sa-eon Nem számít, a hegy milyen magas, csupán egy hegy a menny alatt. Mássz fölfelé, és folytasd az utad, s eléred a csúcsot. De senki nem mássza meg, csak sóhajtanak, hogy mily nagy a hegy.               Nagy hangsúly van a hangzáson és a ritmuson. A shijo hagyományos koreai versforma, mely finoman és szövevényesen foglalja magába mindazt, amit a szerző kifejezni szándékozik három sorban. A koreai költészet védve volt a változásoktól kicsit bő száz évvel ezelőttig, attól fogva azonban igencsak próbára lett téve, ugyanis 1876-ban Korea megnyitotta kapuit a világ előtt, és a legkülönbözőbb kulturális és irodalmi hatások áramlottak be az országba. A hagyományos koreai költészet óhatatlanul változásokon ment keresztül, melyek a modern költészet kialakulásához vezettek.

Korea költészete napjainkban		2012.04.09. 22:22
Korea költészete napjainkban   Általánosan elfogadott, hogy a modern koreai költészet kezdete 1908. Choi Nam-sun 1907-ben megalapította a Shin-mun-gwan-t, egy kiadó társaságot, és 1908. november 1-jén közzétette egy havi folyóirat, a Fiúk első kiadását. Ebben jelent meg A Naptól a Fiúknak című verse, a legelső új stílusú költemény, melyről mindenki elismeri, hogy a koreai költészet megújulásának kezdete. Choi Nam-sun: A Naptól a Fiúknak (részlet a költemény elejéből)   Huss, huss, morr, csitt és csatt. Nekirontás, megtörés, visszaroskadás. Mi ez? Hogyan mersz lenni Égnyi magas hegy, háznyi nagy szikla? Akár fennhéjázás, akár sem, Ismered gigászi erőmet! Nekirontás, megtörés, visszaroskadás, Huss, huss, morr, csatt és bumm. Huss, huss, morr, csitt és csatt. Semmitől sem félek. Kiknek látszólag végtelen erejük s hatalmuk van, Előttem dermedtek. Még a föld leghatalmasabbja Sem lehet elég dölyfös Hozzám, hozzám képest, és előttem. Huss, huss, morr, csatt és bumm.   Choi Nam-sun egészen szabadon írt, csupán a kifejezni vágyásával összhangban, ahelyett, hogy beszorította volna magát a shijo hagyományos három sorába. Ebben a költeményben, A Naptól a Fiúknak-ban a chel-seok-kal (Hangutánzó szavakkal. Megj.: szerk.) a tenger hullámzást akarta fonetikusan kifejezni, kihasználva a koreai nyelv egyedi, sajátos erényeit – ez abban az időben példátlan volt. Mindemellett a koreai irodalom szakadatlanul nehézségekkel küszködött a megújulás száz évében. Nyolcvan évvel ezelőtt, mikor a korai modern versek születtek, a koreai költőknek vissza kellett fojtaniuk a haragjukat, melyet az akkori nemzeti megpróbáltatás váltott ki: a Japán birodalmi kormány ugyanis 1908-ban elfoglalta Koreát. A gyarmati uralom harminchat évig, 1945-ig tartott. Ebben az időszakban a koreai költők sovány vigaszt találhattak hazájuk bánatáért és megpróbáltatásaiért néhány földalatti irodalmi megmozdulásban, olyan körülmények között, hogy az anyanyelvük használata is tilos volt. Yun-Dong-ju, aki nemcsak Koreát, de Japánt és Kínát is nagyon szerette, csak az után publikálhatta verseit, hogy kiszabadult a börtönből Japánban, huszonegy éves korában. Yun Dong-ju: Előszó Fölnézhetek a mennyekbe, míg meg nem halok Egy szikrányi szégyen nélkül Mióta a szél suttog a levelekben Én csak gyötrődtem A csillagok daloló szívével Szeretem majd mindazt, mi halandó És az úton, mely előttem áll Végigmegyek. A szél ma éjjel is megérinti a csillagokat.                      Ilyen költők voltak még: Choe Nam-seon, Lee Gwan-su, Ju Yo-han, Kim So-wol, Han Yong-wun, Oh Sang-sun, Byeon Yeong-ro, Bak Jong-hwa, Hong Sa-yong, Lee Sang-hwa, Lee Jang-hi, Bak Yong-cheol, Kim Yeong-rang, Jeong Ji-yong, Bak Sang-yong, Lee Sang, Kim Gwan-seop, Lee Yun-hwa, Shin Seok-jeong, No Cheon-myeong, Lee Yuk-sa, Kim Gi-rim, Yu Chi-hwan, Seo Jeong-ju, Baek Seok, Kim Hyeon-seung, Shin Seok-cho, Yang Myeong-mun, Bak Nam-su, Bak Mok-wol, Bak Du-jin és Jo Ji-hun, s végül Yun Dong-ju, aki képviselte a költő-kört abban az időben. E korszak koreai irodalma a mai napig értékálló. Mindemellett Korea a felszabadulás után, 1945-ben kettévált Észak- és Dél-Koreára, s különböző értékrendet és irodalmat alakítottak ki maguknak más-más politikai rendszerben. Dél-Korea jelentős fejlődést ért el a liberális demokrácia rendszerében. A másik oldalon Észak-Korea mindent megtett, hogy a társadalom gondolkodását uniformizálja. Következésképpen, bár mindkét ország lakossága ugyanahhoz a népcsoporthoz tartozik, s ugyanazt a nyelvet beszélik, a végletesen eltérő irodalmi nézetek miatt szinte lehetetlenné vált az irodalmi kapcsolat a két állam között. Dél-Koreában, ahol az emberek a lehető legteljesebben élvezhetik a szabadságot, nagyjából kilencven költő határozta meg a koreai irodalmat az 1945-ös felszabadulástól a koreai háború 1950-es kitöréséig. Például: Seo Jung-ju, Gu Sang, Kim Nam-jo, Kim Su-yeong, Kim Yun-seong, Kim Jong-mun, Kim Chun-su, Bak In-hwan, Seol Chang-su, Jo Byeong-ha, Han Ha-wun és Mun Deok-su. A két Korea közti különbség még nagyobbra nőtt a háború befejezése után, mikor megszigorítottak minden kommunikációt. Hadd mutassam be Seo Jung-ju Egy őszirózsa mellé című versét. Ez a költő annyira híres Korea-szerte, hogy azt mondják: „nincs költő, akire ne lett volna hatással.”   Seo Jung-ju: Egy őszirózsa mellé   Virággá szeretgetve az őszirózsát A kakukk kiabál talán Egész tavasz óta Újra, virággá szeretgetve az őszirózsát Mennydörgés robajlik Fekete felhők hátán. Réges-rég, az ifjúság elmúlt útján Szíved szerelemben s vágyódásban bágyadt Most kivirultál, akár a húgocskám A tükör előtt ácsorogva. Kényszerítsd sárga virágaidat Melyek elfagyhattak volna múlt éjjel; Akárcsak másnap a húgocskám, Nem lelek nyugtot éjszaka.    1960 után a dél-koreai költészet szerencsésen szabad maradt. Körülbelül háromszáz költő alkotott akkor, akik ma is képviselik a koreai költészetet. Ők többek között Kim Hu-ran, Mun Hyo-chi, Oh Sae-young, Yoo An-jin, Heo Yeong-ja, Bak Je-cheon és Gang Hi-geun. Következzék a Szökőkút, Kim Hu-ran-tól.   Kim Hu-ran: Szökőút   A napfényben ezüst halak százai rajzottak keringőben. Ahogy a szél játékosan felborzolta a színét, kacagást szitált szertehintve. Az egész földet átszínezte a ragyogó szivárvány. Pislogva vizes pillákkal csinosan, szégyellősen, homályos eső permetében te vagy a város májusi menyasszonya.                  Yoo An-jiné a következő vers, a Tavaszi esővel telt táska, melyben a költőnő megfogalmazza reményét, hogy mint a tavaszi eső, úgy fog segíteni valakinek

Gil-Won Lee		2012.04.09. 22:20
Gil-Won Lee a dél-koreai Yonsei Egyetemen diplomázott, és mint költő az „Poetry Literature” című havilapban mutatkozott be. Kitüntették az 5. Cheon Sang-byeong-díjjal, a 24. Yun Dong-ju Irodalmi Díjjal, és a Koreai Köztársaság Elnöki Díjával irodalmi tevékenyégéért és a koreai irodalomért végzett munkájáért. 2009-ben a koreai PEN elnöke lett, előtte a Koreai Központban számvevő, igazgató, a tervezőbizottság tagja és alelnök, valamint a havi PEN-Irodalom szerkesztője. Tíz alkalommal vett részt a Nemzetközi PEN Konferencián, a Koreai Központot képviselve. A PEN-beli aktivitása mellett a Szöuli Irodalmi Ház igazgatója is. Kötetei: Hahoe-maszkos önarckép (Hahoe Mask Self-Portrait), Elmélkedések Ginkó-diókon (Meditations on Ginko Nuts), Ücsörgés egy tojáshéjon (Sitting on an Eggshell), Egy reggel fa képében (One Morning as a Tree), Haeiri költemények (Haeiri Poems), Gil-Won Lee versei (Poems of Lee Gil-won), Naplemente (Sunset Glow) - Ez utóbbi kettő verseinek az angol fordításait tartalmazza.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk